Blog

Nem kis feladat az élet különféle kihívásainak megfelelni és mellette hidratáltnak maradni a nap folyamán.
Kövesd az alábbi tippjeinket, hogy megküzdj a feladattal :)

Az egész országban fontos vizsgákra és dolgozatokra készülnek május-júniusban a fiatalok. Segíthet a víz a gyerkeinknek egy jó bizonyítvány elérésében?

Tudtad, hogy a bőr a test legnagyobb szerve, ezért mind belülről, mind pedig kívülről hidratálni kell? Az ivóvíz és a rendszeres hidratálás nem csak a belső szervek számára fontos, hanem azért is, hogy biztosítsuk a bőr megfelelő víztartalmát.

Címkék:
bőr ivóvíz

Az éhség és a szomjúság egyformán kellemetlen érzés, de néha nehéz megkülönböztetnünk. Hogyan lehet megmondani a különbséget a szomjúság és az éhségérzet között?

Sokan úgy gondolják, hogy hideg időben nincs szüksége a szervezetünknek annyi folyadékra, mint nyáron.  Ez azonban téves elképzelés, hiszen a kevés folyadék mellett télen is jelentkezhetnek a dehidratáltság tünetei. 

Frissít és fogyaszt – Újabb recept a NorAqua gyümölcsinfúziós palackhoz

A nagy melegek elmúltával is szüksége van a szervezetnek az elegendő folyadékra. Külön öröm, ha az a folyadék – amellett hogy finom és egészséges – még fogyaszt is.

Tudtad? – Izomgörcsöt is okozhat a vízhiány

Többünkkel előfordult már, hogy arra ébredtünk az éjszaka közepén, nagyon fáj a lábunk, szinte mozdítani sem tudjuk, görcsben áll az alsó lábszárunk. A vádli görcse leginkább az idős embereket érinti, de gyakran előfordul a kismamák körében is, sőt a sokat edzőket sem kíméli. 

Íme néhány népszerű recept kedvcsinálásképpen gyümölcs infúziós kulacs vásárlóinknak.! Javasoljuk, hogy hagyd a hozzávalókat 2-3 órán át a hűtőben oldódni (a legjobb előző este elkészíteni a következő napi adagot).

Próbálj ki többféle receptet és válaszd ki neked melyik jön be legjobban!

A víznek rengeteg egészségügyi előnye van, tedd félre az összes drága diétát és próbálj először több vizet inni. Számos tudományos tanulmány igazolja, hogy a víz hasznos a fogyás és a súlymegtartás szempontjából. Amellett, hogy egészséges és hidratált állapotban tart a víz teljesen kalóriamentes!

Címkék:
víz fogyókúra

A nyári hőség végre itt van, de hordoz magában bizonyos kockázatokat. Az egyik legfontosabb dolgunk a nyári melegben, hogy biztosítsuk magunknak és gyermekeinknek a hőségben is a megfelelő hidratáltságot. Ne korlátozódjon ez csak az ivásra, a nyár remek alkalom vízközeli programokhoz is. Az úszás továbbra is az egyik legkiválóbb teljes testet átmozgató mozgás amit végezhetünk - mindamellett tökéletesen hűsíti a testet a hőségben.